Kútban a mennyország?

Tamási Áron: Énekes madár – bemutató Nyíregyházán

Balogh Tibor kritikája

Évadmustrára hívta karácsony előtt az ország színikritikusait a Móricz Zsigmond Színház. A Nyíregyházára érkezett tucatnyi tollforgató másfél nap alatt hat előadást nézhetett meg. Ezek közül számomra Tamási Áron Énekes madár c. népi játéka volt a legemlékezetesebb. Koltai M. Gábor rendezte – vitára ingerlően, akár tavaly a Tigris és hiénát Petőfitől, amelynek főszereplője, Vaszkó Bence elnyerte a Magyar Teátrum díját a Vidéki Színházak Fesztiválján.

Tizenöt évnyi tétova udvarlás után rászánja magát a falu két vénlegénye (Lukács és Máté), hogy megkérje a korosodó Gondos lányok (Eszter és Regina) kezét. Ami közben az esküvési elsőbbségen, a lakodalmi közösködésen civakodnak, megelőzi őket az igenmondásban Magdó húguk, akit egy fiatal legény (Móka) két tarka madártojással jegyez el. Csakhogy a nővérek szintén a fiú után epednek, az agglegénypárnak pedig nem tetszik a pelyhedző állú ifjú virtusa: nosza, összefognak ellene, s a kútba hajítják. A fiatalok tiszta szerelmét azonban csodával támogatják a valóságfölötti hatalmak: erejük bizonyságául kimozdul a házfal, fölemelkedik Mókával a diófa, épp amint leszednék róla üldözői; a kút kiveti magából elevenen, és amikor ajtót-ablakot rájuk zárnak az életükre törők, megnyílik az ágy alattuk, azon át szabadulnak.

Image

Koltai csökkentett csodaszámmal dolgozik. A falmozdítást még megrendezi, ám annak is rögvalóság-fedezetet ad: a három Gondos-lány szerelmi erőpróbáját a versenyen kívül indított Magdó azért nyerheti meg, mert a tisztálkodásból visszatérő Móka akkora lendülettel szakítja fel az ajtót, hogy kidől tőle a fal; éppen abban a pillanatban, amikor a leány akarata már ernyedni látszik. A macsó hév diadala ez, a fiatalságé és a szerelemé, s kevésbé a varázserőé. A diófák helyett létrát tervezetett Füzér Annival a rendező, a kút inkább fedeles kanális, míg az ágy nem megnyílik a szerelmesek alatt, hanem eleve kettős: az egyik a földi, a másik a mennybéli fekhelyük.

Image

A mai rögvalóság felé forduló figyelmet érzékelteti már a cselekményt bevezető hirdetményolvasás is. Tamásinál a falubeli kikiáltó, a Dobos mondja, „közhírré tétetik, hogy a kártevő varjak erősen elszaporodtak, melynélfogva őköt lövöldözni kell! Akinek pedig nincs puskája, az próbálja meg kővel eltalálni, de legalább a riogatás mindenki részére kötelezővé tétetik!”; az előadás nyitányában viszont, Szabó Márta (Eszter) hosszasan szöszmötöl a szobaantennával – a teljesítményfokozó tartalék alufólia tekercset is beveti – azért, hogy az eldugott, völgybeli településen fogható legyen a tévéhíradó: ebből román nyelven halljuk a közleményt az elszaporodott varjak kötelező irtásáról.

A rendezés minden elemében ellene dolgozik a Tamási-játszás üzleti alapokon kifejlődött tradíciójának, ezzel a törekvésével azonban Koltai nem újító. Az ősbemutatót jegyző Pünkösti Árpád (Új Színház, 1935) megközelítése, illetve a Németh Antal által igazgatott Nemzeti Színházban – 1939 tavaszától 1942 őszéig – évről évre színre került további művek stílusa egyértelműen a kor progresszív európai ízlésáramlatába illeszkedik. García Lorca a spanyol néprománcok bázisán teremtett drámakörnyezetet, szinte egy időben Tamásival, aki Amerikából hazatérve, a modern színpadon burjánzó naturalizmustól megcsömörlötten a népmese újjáélesztésére, dramatizálására vállalkozott, vissza akarva helyezni ősi jogába a költészetet. Csakhogy a románcnak is, a mesének is a falu az élményhelye: ebben a szűk képzeleti mozgástérben a természettől messzire elrugaszkodott világ összefüggései/összeütközései közvetlenül nem, legfeljebb áttételesen, képes beszéddel ábrázolhatók. A stilizáció fundamentumául a klasszikus avantgard – az expresszionizmus és a szürrealizmus – készségeihez való visszafordulás iránya kínálkozott. Az Énekes madár esetében a székely népballada lehetett az ihlető. Az alkotó módszere, a balladában benne foglalt drámaszervezet jelenésbővítő újraszerkesztése, nem előzmények nélküli a magyar irodalomban. Balázs Béla A kékszakállú herceg várában, és más misztériumjátékaiban is, „a székely népballada fluidumát” – szellemi áramát, az abból áradó sajátos erőt – injektálta szimbolista mesealapjába, ezzel igyekezve divatos lélektani problémák ábrázolására alkalmassá tenni a drámaképletét.

Image

A képletalkotás redukció. A rendező, és Sediánszky Nóra dramaturg úgy tömörít, hogy a mondatok az eseményekhez tapadóak legyenek, s a szövegkihagyások alkalmasint fokozzák a nézőben a balladásság érzetét. A kilövendő varjakra történő hivatkozás ismétlése végsőkig sűrített hangulatot eredményez, s egyben a tragikum bizonyosságát is magában hordozza. Az irigyek meglincselik a falu törvényét (a házasodás életkor szerinti rendje) megszegő szerelmeseket. A cselekményvezetés hangsúlyosan a végkifejletre irányuló. Ettől elillan – nem feltétlenül kárba vész – a beszéd általános bája, ugyanakkor csak pillanatokra ragyog fel a székely észjárást leképező nyelvlogika. Koltai jellemzően a dramaturgi énjével van jelen, a szituációkibontó színészvezetés eszköze kevésbé a sajátja: képletalkotásban bajnok, a sémák játékká lényegítésében erőtlenebb. A helyzetek hangulatát kívülről hozzáadott hatásokkal – dalbetétekkel – teremti meg. Márkos Albert szerkesztésében eredeti népdalok váltakoznak a Csík Zenekar átköltéseivel: ez bartóki igényű közelítés az örökletes népzenekincshez: az intuitív motívumrögzítés felerősíti a szorongatottság (szorongás) érzetét.

A falu törvénye azonban nemcsak kegyetlen, hanem öröktől fogva lévő is. Az 1988/89-es nyíregyházi évadban az a Horváth László Attila vitte Kömény Móka szerepét, aki most Eszter kérője, a vénlegény Bakk Lukács. Nem tud velejéig hitvány lenni, nem igazán érződik közelinek az alkatához a kútba veszejtésben való részvétel, s amikor előbb delíriumos szerelemmel közelít Magdóhoz, abban felsejlik a romlatlan fiatalsága emléke is. Lehet e szereplőválasztásban eltervezettség, amint talán az sem véletlen, hogy a genetikai szinglinek mutatkozó vénlányok arcát naiva és drámai szende (kapós, kelendő hajadon) szerepek tömkelegét maguk mögött tudó színésznők, a már említett Szabó Márta és Széles Zita (Regina) adják. Egy időtlen körforgás részeinek látszanak: a sorsuk kifejlete iránt valójában közömbös véglények alkalmi lincsszövetkezete. Dinamikában kiemelkedik a házasulandók négyeséből Fellinger Domonkos. Préda Mátéja májusfa végére tűzött csokorral, ártó ereje teljében ront be az udvarba: cselekvőképes állapotban, ahogyan a rendőrségi jegyzőkönyvek fogalmazni szoktak a nemi erőszak ténymegállapításakor. Következménytudat nélkül született ősduhaj. Ez döntő! Ha ő ártalmatlan részeg, Mókának nem kell lejönnie a diófáról Magdó védelmére, s a dráma elmarad.

Image

Elmarad a dráma akkor is, ha a darabot három felvonásban játsszák. A harmadik rész előre vivő eseményt alig tartalmazó, terjengős epilógus. Nyíregyházán csak egy szünetet tartanak. A felvonás összevonásnak van vesztese: Pregitzer Fruzsina anyaszerepében annyit tehet, hogy hegyi otthonukból lehozza kútból menekült fia  tisztaruháját, s a földi betegágyánál tanúságot tesz a szerelmesek előtt, a szerelemről. A nyereség a drámai lényeg középpontba kerülése. Egy aratás előtti, forró nappalú hideg éjjelen teljesedik be az udvarra kitett leány és a hozzá merészkedő legény szerelme. Lakatos Máté Mókája eleven eszű, tréfálkozásra hajlamos, az öregebbeknek csak a korát, de nem a teljesítményét tisztelő ifjú. A „lenyomlak haver!” jelen századi, nyegle keménykedésével indít, aztán lenyomják a kútba. Előbb azonban végbemegy közöttük a szerelmi aktus, amely testi érintkezés nélküli. Kosik Anita (Magdó) sugárzó jelenléte bizonyság arra, hogy – ellentétben a trendi hiedelmekkel – férfi és nő között is szövődhet igaz szerelem. Ennek külön törvénye van: a kommentárt nem tűrő, zsigeri egymáshoz tartozás: a szerelem evidens, önmagában igaz.

Az író akarata, hogy ez a csillapíthatatlan igazságvágy végzetes legyen. Hősei, az eligazító részben nem kiringatják magukat a világból, hanem elszakadnak tőle. Riogatóan és hívogatóan félelmetes a mennybéli oltalmat kínáló magasság, ahová Móka Magdót várja: ő azonban a földi gyászt választja az együtthalás helyett. A lehető legtárgyszerűbb, a lényegük által légies mozdulatokkal rendezkedik be a gyászra. Ha Kosik játéka nem olyan lenne, amilyen, akkor vagy giccses, vagy a Háy-árnyék Székely Csaba divatjától terhelt lenne az előadás.

Image

Nem olyan. A rendező nem az idilli végzet felé kormányozza ugyan a szerelmes hősöket, de elkerüli a szutyokképző relativizmus csapdáját. Vérnász-motívumváltozatot, Németh Antal-idézést említhetek, ha szellemi gyökerek után kutatok. Ám Koltai – korábbi teljesítményei alapján – saját jogon is pozitívan homályérzékeny alkotónak mondható: az Énekes madár – a Kétfejű fenevad, majd a Tigris és hiéna után – immár a harmadik míves varázslata Nyíregyházán. Nem keresetlenek a csodái, de közel van hozzájuk, s ez a város ígéretes terep a csodatétel kigyakorlására. Legyen ambíciója hozzá!

 

Bt

Fotó: Karádi Zsolt és Kultúrszalon