KÖZÉP-EURÓPAI SAKKJÁTSZMA

Tizenkét dühös ember / Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, Rivalda Fesztivál 2010
2010.05.25.

Gyakori vélekedés szerint jó előadásban jó színész(ek)nek a telefonkönyv eljátszása sem okozhat gondot. Rose műve nem sokkal jobb színmű a telefonkönyvnél. A nyíregyházi társulat élvezetes előadást faragott belőle. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.

Ez a Tizenkét dühös ember persze csak vázában azonos a fél évszázadnál régebben keletkezett világsikerrel, melyet első menetben maga a szerző írt át. Mivel a darab inkább csak erős érzelmi hatások kiváltására alkalmas vulgárpszichológiai képlet, mely egy primitív, ingatag meséjű gyilkosság kapcsán, sablonos figurákat tologatva tartja ébren a néző izgalmát és erkölcsi aktivitását, s az évtizedek során szociológiája is elöregedett, gyakran és sokféleképp hajtanak végre rajta dramaturgiai beavatkozásokat. A Móricz Zsigmond Színház számára a rendező, Koltai M. Gábor és a dramaturg, Sediánszky Nóra kelet-európai modellű változatot készített. Ehhez figyelembe vették Nyikita Mihalkov, Vlagyimir Mojszejenko és Alekszandr Novotockij orosz környezetet kialakító forgatókönyvét is. Mihalkov, akit most odahaza kritikai össztűz, kasszakudarc, sőt „undor” övez a Cannes-ben is vetített Csalóka napfény 2 című filmje miatt, rendezőként-szereplőként a 2007-es 12-vel egy csomó díjat és általános elismerést takarított be.

Gáspár Tibor
Gáspár Tibor

Koltaiék – nem feltétlenül helyeselhető, általánosító óvatossággal – kelet-európainak érződő modellt munkáltak ki, amely azonban az asztalra állított ásványvizek márkájától a külön életet élő nyelvi elemekig (például az utalásként elhangzó tulajdonnevekig) szinte mindenestül magyar arculatú. A gyilkosság, a bűnös–nem bűnös kérdés (helyénvalóan) majdnem teljesen háttérbe szorul az amolyan kárpát-medencei/balkáni „esküdtszékként” összezárt tizenkét férfi élethelyzetének, sorsának anomáliái mögött. A még radikálisabb dramaturgiai lépés az lett volna, ha nőfigurák is bekerülnek a döntéshozók közé. Erre a kardinális módosításra – talán merőben új viszonyrendjei, talán a darab táplálta tradicionális képzetek, talán más ok folytán – a nyíregyháziak nem szánták el magukat.

Mivel – bombariadóra hivatkozva – a bíróságról egy lepusztult művelődési ház valamiféle vegyes szakköri termének tárgyi összevisszaságába került át az ítélet megtanácskozása, Koltai és vele teljes összhangban kooperáló színészei folyamatos mozgásban, kavargásban levő, tárgyakkal, vicik-vacakokkal elfoglalt, pótcselekvésekbe menekülő közösséget működtethetnek. A kávéautomata, a felállított, szétspriccelt, összeszedegetett sakk-készlet, a kondikerékpár antropomorfizálódó módon lép be az eseményekbe.  Szöveg és szituáció olykor túllő a célon. Egy albán menekült miatt eléggé demagóg dolog idekeverni Teréz anyát, Ismail Kadarét, (a boszniai muszlim gyökerű, immár pravoszláv hitű, a magát szerbnek valló) Emir Kusturicát, az albán nép kiválóságának bizonyságait; a tanárból sokkal jobban fizetett temetőigazgatóvá lett értelmiségi emlegetett tizenéves, ékes mellbimbójú nője és üvöltve kifejtett dughatnékja sem a jellemzés csúcsa, ám az előadás mint összmunka elsőrangú.

Jelenetkép
Puskás Tivadar és Balogh Gábor

Vereckei Rita látványtervező a díszlet lepusztultságát ugyanolyan jól megoldotta, mint a jelmezek széttartó stafírozását. A gyerekrajzokkal borított falakon kívül is számos külső információ tölti fel a szikrázó teret, melynek vészkijáratai, lőrései nem enyhítenek a be- és összezártságon. A ruhák, kiegészítők közt még a drágábbak is olcsónak hatnak. Hamvai Kornél kemény fordítása beletagozódott a sokfelől meggyúrt szövegbe.

A színlap a hagyományoknak megfelelően sorszámuk szerint sorolja fel az esküdteket, ez a protokoll érvényesül a tapsrendben; kövesse tehát ezt a kritika is. Megismételve, hogy a színen (az Őrrel együtt) tizenhárman hangolódnak egymásra, s a bemutató mindösszesen a nemes csapatmunka iskolapéldája.

Jelenetkép. Fotó: Karádi Zsolt. A képek forrása: Móricz Zsigmond Színház
Fazekas István és Olt Tamás. Fotó: Karádi Zsolt (A képek forrása: Móricz Zsigmond Színház)

Az Első esküdtet, aki színész, Petneházy Attila épp a színészi allűrök visszavételével, magabiztosságát a nem túl biztos egzisztencia kételyeibe csorbítva formálja. Második esküdtként Balogh Gábor a lassított kivárásra épít, csak a legszükségesebb pillanatokban hozza játékba a karaktert. Puskás Tivadar (a Harmadik), aki saját családi drámáját, apai-nevelői csődjét a tárgyalt esetre, a gyilkosnak vélt fiatalra vetítve legtovább ragaszkodik a „bűnös!” vélekedés ádázságához, a kirobbanások mértékét el nem vétve tördeli maga körött a fogyó-fagyó levegőt. Pásztor Pál a minuciózusságból dolgozik, Tóth Károly a kis termet – nagy lélek energiáival játssza a menekült albán sebészt, Gyuris Tibor tartózkodó, ironikus magánszámokkal a józan paraszti eszű, ugyanakkor jégre vihető egyszerű embert, Olt Tamás diszkóban felszedett viselkedéskultúrával a focirajongó ifjút. Nyolcadik esküdtként (ő az első, s akkor még egyetlen ellenszavazó) a minap műsorra tűzött Lear király címszerepe kedvéért szakállt növesztett Horváth László Attila külsőre is szoborszerű, bölcs, higgadt okfejtésű ellenlábasa a Harmadiknak. Ő a játéktempó metronómja. Fazekas István a roma- és a menekültprobléma mellé beszorított antiszemitizmus-jelenség kipécézettje, leginkább ő fordítja belső, lelki történésekbe a külső hiperaktivitás impulzusait. A fenyegető feketét hordó Gáspár Tibor kisebbség- és másságellenes tombolása megszenvedett s végül valamelyest leküzdött tévedés is, Illyés Ákos a temetőigazgatóból többet hitet el, mint a tanárból. Avass Attila egy lokális tévétársaság mamakedvence főmuftijaként a proccság és akaratnélküliség bábja. Horváth Réka méla munkaundorú, közönségesen szexis Őre túlságosan is kénytelen magára irányítani a figyelmet, mivel ő a keretjáték s időnként az interlúdium.

Mély átgondoltságát, az eleve semmibe vett, „élből” elítélt, gyűlölködés célkeresztjébe kényszerült emberek és csoportok melletti szolidaritását lávázó dramatikus epikumba, üresjáratok nélküli, szimultán színpadi örvénylésbe fogó előadással rukkolt ki Koltai M. Gábor. Ha ehhez évadbeli rendezései közül csak A Danton-ügyet (Stúdió „K” Színház; kritikánkat ld. itt) számítjuk hozzá, már akkor is elmondható: eddigi legjobb szezonját futja.
Szerző: Tarján Tamás
Cím:  Tizenkét dühös ember
Író:  Reginald Rose
Fordító:  Hamvai Kornél
Rendező:  Koltai M. Gábor
Dramaturg:  Sediánszky Nóra
Díszlet- és jelmeztervező:  Vereckei Rita
Szereplők:  Avass Attila,  Balogh Gábor,  Fazekas István,  Gáspár Tibor,  Gyuris Tibor,  Horváth László Attila,  Illyés Ákos,  Olt Tamás,  Pásztor Pál,  Petneházy Attila,  Puskás Tivadar,  Tóth Károly,  Horváth Réka