GARDÉNIA

hattyúdal négy szólamban

ELSŐ. Ketrecre utaló játékszín, a teret szűkítő, indokolt esetben tágítását is lehetővé tevő mozgatható „falak”, kizárólag létfontosságú berendezési tárgyak, előtérben mindenféle formájú doboz – egyikük sem frigyláda, és a házasság gyönyörűségeire utaló hozományos láda sem, erre gondosan ügyelt a rendező -, pakkok, bőrönd – tömény szimbolika, megannyi gyutacs a néző fantáziájának beindulásához. Mintha utazás közben rövid ideig megszusszanna, terheit leteszi és a nézők elé kiállva beszélni kezd az első NŐ. A legelején nem is érzékeljük miért fontos nekünk mondanivalója, a NŐ csak beszél, ugyan mi kerekedhet ki ebből a kor sémáinak megfelelő, szokványos történetből? – teszi fel magának a kérdést a néző. A NŐ rendületlenül beszél, a néző furcsamód azt érzi, mennyire fontos neki elmondani történetét, kiönteni a lelke skatulyáiba zárt történeteket. Szavai hatására megelevenednek a múlt század közepének a történései, szerelem, kiszolgáltatottság, szenvedés és szenvedély, bújdosás, menekülés – tipikus kelet-európai történet, ismerjük, az összeomló világrend, sorsokat teper le, bármelyikünk családjában előfordulhatott hasonló e zaklatott térségben. De a zaklatott térség áfiuma, a gyarlósággal kiegészülve a lélekre lerakódik, a kór rátelepszik és uralja az életet. Élethosszan tartó, elemi kapcsolatokat felülíró szenvedélybetegség, alkoholizmus, függőség, mindezek közepette gyermekáldás. Áldás? Úgy tűnik igen, mert, ugye a gyermek, az kell. A szerző bájosan dobja fel a labdát, akár ez lehet az egyetlen értéke a zátonyra futott életnek.

MÁSODIK. Erős, határozott hangvételű monológ a második NŐ részéről. A szerző zseniális módon bánik ezúttal is a szavakkal, a monológ ellenére, a történet percig sem unalmas, a néző pedig rögtön sorsközösséget vállal a viszontagságos élet küzdelmeit felvállaló, határtalan belső erővel rendelkező, tabukat és határokat feszegető második NŐ-vel. Naná, kattan be rögtön, a női emancipáció idejét írjuk, a kor igazi női most fedezik fel magukban a boldoguláshoz szükséges tartalékokat, korkép a javából, kellő női rafinériával, bájjal és furfanggal életet lehetne teremteni. Az újabb történet hangvétele elüt ugyan az előzőtől, de anya és lánya élete elengedhetetlenül összefonódik, vádak, viszályok, veszekedések, kölcsönös utálat jellemzik a kapcsolatot. Az apa által elhagyott, emiatt szenvedélybeteg anya lánya, egy dolgos, a saját lányának mindent biztosítani akaró szülő, aki ugyanakkor keleti despotaként uralkodik a kislány felett. Ekkor a néző önkéntelenül a földre szegezi tekintetét, annyira ismerős a kép… A fenti környezetben meghatározó a minduntalan megjelenő, a rácsokból, ülőalkalmatosságokból, fekvőhelyekből, az égből és földből szerteszét csöpögő, és a darabon végigvonuló szeretetnélküliség.

HARMADIK. Az ellentmondások továbbgyűrűzéséről, a kemény családi játszmákról, melyeknek maga az élet a tétjük beszél a harmadik NŐ. A kislány fellázad, megtagadja anyja munka- és pénzőrületét, és bulikkal, önkívülettel kárpótolja magát a gyerekkori megpróbáltatásokért. Ez már a modern nő története, akinek megadatott a sűrűjéből való válogatás lehetősége, akár boldog is lehet, de az életet megszemélyesítő szerző ismét közbeszól, és elmarad a happy end. Családot alapít, mintegy menekülésként gyermeket szül, végül nagyanyjához hasonlóan, az alkoholba menekül. A néző boszszúsan csap a képzeletbeli asztalra, magában háborog azon, hogy a harmadik NŐ képtelen volt a szeme előtt zátonyra futott életek rossz példáiból tanulni. Ezúttal sincs felemelkedés.

NEGYEDIK. “A gardénia kényes virág. Szabadföldön fagypont alatt elpusztul. Sötétzöld, fénylő levelei között jázminillatú virágok nyílnak. Meglehetősen embert próbáló növény – valósággal kiköveteli a meleg nappalokat és a hűvös éjszakákat. Sajnos nagyon érzékeny és nehezen gondozható. Elvirágzás után nehezen lehet rávenni újabb virágzásra.” A negyedik NŐ, a szégyenkező, marketingessé lett, és a modern kor kihívásainak megfelelni akaró dédunoka a látszat ellenére maga is az elődökhöz hasonló terhek cipelésére kárhoztatott. Merőben különbözik ugyan felmenőitől, kirívó eleme a sokszor harsány, igen eleven családnak, amelynek végül is sikerül a konfliktusok, ellentmondások dacára élni az életet a maga jó és kevésbé jó, vagy egyenesen keserű piruláival együtt. Még jóra fordulhat minden: a negyedik NŐ házasságra készül, minimális fantáziával végre felhőtlen boldogság, igazi gyermekáldás, békés családi környezet, megnyugvás képei villannak fel – szabadon szárnyalhat a néző fantáziája. Rendkívül hiteles jelenet, amikor a NŐk, az esküvő tervezésekor minden részletet számtalanszor körüljárnak, mindenkinek van ötlete, hozzászól, a legjobbat akarja, ebből kialakul egy összetartó kispolgári család képe. Ám az idilli hangulatot ismét felülírja az élet törvénye: a negyedik NŐ képtelen elviselni, feldolgozni a múltat, ezért menekül a házasságba, csakhogy a vőlegény maga a halál.

Micsoda mesteri befejezés ez, ahogy szintén a rendezői zsenire utal, ahogy négy, nagyjából azonos korú művésznő – Tokai Andrea, Borbély B. Emília, Lőrincz Rita és Tar Mónika – elkalauzolja a nézőt, a művészi metamorfózisnak köszönhetően kitűnő érzékkel és rendkívül hiteles interpretációval, eme négyszólamú hattyúdallal felérő, több mint fél évszázadot felölelő történeten!

ÖTÖDIK. Elżbieta Chowaniec, kortárs lengyel drámaíró, a Temesvári Csiky Gergely Állami Színházban, Koltai M. Gábor rendezésében bemutatott Gardénia című darabja a fájdalmas, kudacba fulladt kelet-európai családtörténet ábrázolásán túlmutatva, univerzális mondanivalót is megfogalmaz: a ránkbízott tálentumokkal magunk kell elszámolnunk. Előbb, vagy utóbb, talán hetedíziglen, de bizonyos az elszámoltatás.

Makkai Zoltán