Valmont ember nagyságú bábbal üzekedik. Olyasfélével, amilyenből tucatnyi álldogál jól öltözötten egy-egy nagyobb divatárubolt kira­katában, lárvaarcával a semmibe meredve. De ez a báb most meztelen. Valmont rezignáltan simít végig az életnagyságú női marionett hátán, érzéki, ínyenc mozdulattal tapint végig a hideg hajlatokon egy melodikus, szentimentális zenére, azután a dallam vad vonósszólamba vált, és a vikomt szenvtelen arccal hágja meg hátulról műanyag áldozatát.
A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház kamaratermének színpadán azonban nemcsak a kirakatbabák, hanem minden szereplő báb és áldozat. Koltai M. Gábor rendezése Madame de Merteuil kegyetlen panoptikumát tárja fel, ahol a szerelmi viszony nem az örömszerzés forrása, hanem a hatalmi vágy kiélésének és az akaratok leigázásának véres esz­köze egy esztétikus rendbe szedett, gyönyörökkel terhes kavalkádban.

Losonczi Katalin (Madame de Tourvel), Szabó Márta (Merteuil márkiné) és Horváth László Attila (Valmont) – Máthé András felvétele

A színpadi látvány gazdag rokokó. Jelzésszerűen villannak fel terek és rekvizitumok, mintha a regény ki-emelt helyszínei és a regényből kiemelt főbb szereplők (dramaturg: Sediánszky Nóra) jellegzetes környezetei csúsztak volna egymás mellé a márkinő szalonjában. A központi helyet egy pompás és csalfa kanapé uralja, a hús gyönyöreinek élveteg helyszíneként. A bonyolult és furmányos levelezések színteréül míves íróasztalkák szolgálnak, teljes irodalmi arzenállal, tintatartóval, lúdtollakkal és karos gyertyatartókkal felfegyverezve. Az ancien régime korának és az örökös érzelmi bújócskának jelképeként a szereplők tükröződő felületeken suhannak, és lépnek át egyik jelenet tükrös dobogójáról a másikra. Végül Vereckei Rita érzékletes látványvilágának kereteként mélyvörös bársonyfüggöny omlik a színre két oldalról, egy budoár atmoszféráját hangsúlyozva. A színes kosztümök is illeszkednek a feltálalt világba. Madame de Merteuil csábító, lila ár­nya­latokban játszó ruhát visel, Tourvelné zártabb és egyszerűbb haloványzöld öltözéket, Cécile lenge és kívánatos barackvirág hangulatokban szaladgál, míg a vikomt fodrokkal teli fehéres-szürkés ruházatban jelenik meg, és sápatagra van festve a haja is. Ezek a jelmezek nem illenének egy történelmi hitelességgel megteremtett XVIII. századi szobabelsőbe, de nem is ott tűnnek fel, hanem egy dekadenciát sugárzó, képzőművészeti gonddal berendezett térben, amely számtalan asszociációs lehetőségével hangsúlyozottan színházi térnek tűnik.
Az igéző játéktér lebegő hangulatához illően a színészek gesztusai és mozgásai realisztikus ábrázolás helyett egy költőibb stilizációt, teátrálisabb játékmódot követnek. Jövés-menésükben, egymással való társalgásukban vagy a dobogókra, kanapéra heverésükben mindig van valami artisztikus és koreografált (Vámosi Judit munkája) álca, játékosság. Ám a kellemkedő szalontársalgást brutálisan újra és újra átjárják Merteuil és Valmont kíméletlen cselszövényei és az áldozataikra, illetve önmagukra zúdított tragédiák sora. Losonczi Katalin bájos és naiv Tourvelnéje lélekben hal meg, mikor Valmont gyalázatos módon tudatja vele, hogy iránta való szerelme természetes módon kihunyt. Madame de Tourvel maga köré tekeri a vörös bársonyt, szinte belefojtja magát. Horváth László Attila puha léptű, kiélt geci Valmont-t játszik. Ahogy unott képpel felmondja a Szeretkezés Nagy Szótárát, ahogyan enerváltan nyúl a vágy tárgyai, a női testek után, üresség árad a bensejéből, fehér hajú szellemként lézeng csak, céltalanul. Érzelmi kitörései a márkinő csalfaságaira szorítkoznak: elemi erővel robban belőle az indulat, amikor dühében, hogy a nő csak játszik vele, a falnak vágja a borospoharat. Halála visszafogott eszközökkel történik – a vikomt leül egy székre, miután megsebesült a párbajban, és elmondja, hogy átadta Danceny lovagnak a márkinőt kompromittáló leveleket –, de éppen egyszerűségében megrendítő. Cécile-ként Fridrik Noémi vezet sokszínű játékkal a kislányos allűröktől a vetélés borzalmáig. A két fiatal szereplő viszonyába humor is vegyül, kapcsolatuk teli van burleszkkel. Szellemes és vicces, hogy kamaszkori bizonytalankodásuk és éretlenségük belesűrűsödik abba a visszatérő etűdbe, ahogyan a lovag hárfaként tartja meg, szorítja magához a lány testét. Remek epizód, mikor a hebehurgya lovagot alakító Illyés Ákos csetlik-botlik kardjával és a kottatartóval a zord Volanges-né (Horváth Réka) előtt. Ők lesznek egytől egyig Madame de Merteuil bábjai.

Szabó Márta, Horváth Réka (Volanges-né), Fridrik Noémi (Cécile Volanges) és Horváth László Attila – Máthé András felvétele

Szabó Márta egy számtalan kapcsolatban kiégett és megégett, ördögien edzett és rafinált nagyasszonyt játszik. A szalon úrnője méltóságteljes kecsességgel mozog a színpadon, és lefegyverző bájjal vagy kihívó cinizmussal és brutális iróniával célozza mondatait a bábjainak. Lényéből ellenállhatatlan vonzás árad, a höl­gyeket és Cécile-t az ujja köré csavarja, a vikomtot az őrületig kergeti, Dancenyt pedig elcsábítja, de mind­eközben tulajdonképpen önnön végzete felé is halad. A színpadon egyre nagyobb a felfordulás, a kezdeti esztétikus rend és tisztaság átfordul káoszba és koszba, szaporodnak a tragédiák, egyre több az áldozat. És mintha a márkinő már nem tudná leállítani a gépezetet, amit mozgásba hozott, sőt konok büszkesége mintha meg is akadályozná, hogy beismerje téves lépéseit, nem visszakozhat, ő sem menekülhet. Még összeomlása is felszegett fejjel történik.  Az elülső asztalkánál ülve értesül arról, hogy levelei nyilvánosságra kerülése után kifütyülik az Operában, és a fekete himlőtől elcsúnyult. Szabó Márta konokul végigjátszott minden aljasságot, s most végül kivonul a színről, de a színpad hátuljában lévő ajtóból még visszafordul, nyelvet ölt ránk, nézőkre, a világra, talán ezzel az infantilis gesztussal bökve meg minket, hogy ti sem vagytok mások, s azzal ránk vágja az ajtót. Akár egy női Alceste vagy Athéni Timon.

Choderlos de Laclos: Veszedelmes viszonyok
(Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza, Krúdy Kamara)

Zene: Kazár Pál, Olt Tamás. Látvány: Vereckei Rita. Dramaturg: Sediánszky Nóra. Koreográfus: Vámosi Judit. Munkatárs: Rajkó Balázs. Segédrendező: Nagy Erzsébet. Rendező: Koltai M. Gábor.
Szereplők: Horváth László Attila, Szabó Márta, Losonczi Katalin, Fridrik Noémi, Illyés Ákos, Horváth Réka.