Nem számoltam, hányszor változtattunk helyet mi, nézők a Stúdió K A Danton-ügy című előadása alatt. Mindenesetre sokszor, a színlap figyelmeztet is: térspecifikus, sétálószínházi előadásra számítsunk. A térspecifikusság ezúttal oda-vissza igaz - nemcsak a tér generált gondolatot, hanem a gondolat is teret; és hát ott van még a szükség, vagyis Stanislawa Przybyszewska legalább négy helyszínen zajlódó, azokat viszonylag nagy gyakorisággal váltogató drámája, amelyet a Stúdió K csöppnyi terében csaknem lehetetlen lett volna - akár a realizmus legcsekélyebb árnyéka nélkül is - kivitelezni.
Dörzsöltebb színháznéző mindjárt gyanakodni kezd, ha előadás közben a rendezőasszisztens felszólítására párnát-hokedlit hóna alá csapva vándorolni kell: minden bizonnyal az elidegenítés az alkotói szándék. A Danton-ügy esetében azonban, megkockáztatom, aligha van szó ilyesmiről. Sokkal inkább a rendező, Koltai M. Gábor remek ötletéről, hogy ti. - ahogy legvégül szövegszerű utalások is nyomatékosítják - mi volnánk a francia nép, akiket marha módjára terelgetnek ki-be, ide-oda, erre-arra, mi pedig rezzenés nélkül engedelmeskedünk: megyünk, amerre diktálják. Merthogy Przybyszewska darabja a francia forradalom idején játszódik, s ez aligha jelent meglepetést azoknak, akik a tragikusan fiatalon, alig harmincnégy évesen elhunyt lengyel szerző életművét kicsit is ismerik. (Ha igen, valószínűleg mint az Andrzej Wajda 1983-as Danton-filmjének alapjául szolgáló szöveg írójáét.) Przybyszewska rövidke élete ugyanis mindenestül a francia forradalom körül forgott, s hatalmas drámája, A Danton-ügy mellett másik, torzóban maradt darabja, a Thermidor is az 1789 körüli párizsi eseményekből meríti témáját.
A fentiek fényében nem meglepő, hogy A Danton-ügy igen alapos munka. Fókuszpontjában Robespierre aprólékos lélektani műgonddal kimunkált figurája áll; a szöveg - s így óhatatlanul az előadás - szimpátiája „a megvesztegethetetlené": „Jobban értem Robespierre-t, mint bárki más, akinek a munkáit valaha olvastam", írja Przybyszewska. A mű cselekménye Dantonnak a forradalom után Párizsba való visszatérésétől guillotine általi haláláig (illetve egy pillanattal tovább) húzódik. Kivételes érzékkel megragadott momentum, remekbeszabott drámai alapanyag - a pont, ahol eldől: a forradalom célja maga a forradalom, akár a terror árán; vagy a forradalom csak addig értékes, amíg az alapvető emberi jogokért, a szabadságért, egyenlőségért, testvériségért munkálkodik, akár a terror árán. Zavarbaejtő panoráma, mi tagadás.

Bár Przybyszewska drámájának középpontjában Robespierre áll, nemcsak az ő karakterrajza kivételesen árnyalt, de Dantoné is, sőt a két központi alakon túl a mellékszereplők - különösen Camille Desmoulins és Saint-Just - figurájának kidolgozottsága is szokatlanul mélyreható. És éppen ez teszi nehezen játszhatóvá a darabot: Przybyszewska szövege ha éles is, olykor mégis hosszadalmas, terjengős, középpontot veszít; pedig (a színlap tanúsága szerint) a Ráday utcában hallható változat már magán viseli Sediánszky Nóra beavatkozásait - a dramaturg lehetett volna tán (még) szűkmarkúbb az alapművel. Vagy a rendező vezényelhette volna feszesebb ritmusban az estét, amely jobban kézben tartott tempóval már bátran tarthatott volna este héttől háromnegyed-tizenegyig.
Amit persze Koltai M. elveszít a réven, jórészt megnyeri a vámon: parádésan komplex képet kapni az előadásból Robespierre és Danton folytonos egymásnak feszüléséről. Mert Koltai M. nagyszerű, figyelmes elemző, és a sűrűn szőtt tragédiák közé finom ötleteket, humort, kortársi vonatkozásokat csempész. Kezdve olyan bohóság ízű apróságokkal, mint a borzasztóan falsul elővezetett Marseillaise, a 89-es rendszerváltás megemlegetése (elvégre valóban: csak a század más), melyek a politikai szatíra irányába billentik az előadást; egészen olyan mély értelmű, összetett színpadi látáskészségről tanúskodó képekig, mint Robespierre prózai lábmosása Danton halálos ítéletének kihirdetése közben.
A kulcsszerepeket Menszátor Héresz Attila és Kuna Károly játssza. Menszátor Héresz robusztus, kívül erősnek mutatkozó, belül inkább aggodalmakkal teli Dantont hoz, aki megszállottan hisz saját népszerűségének erejében és hatalmában. Túlhajtott, burjánzó gesztusai, ékes szónoknyelve minden harceszköze, mígnem - szellemes metafora - éppen bírái előtt reked be, nem jön ki hang a torkán: fegyvere kicsorbul. Kuna púderes-parókás, mindig makulátlan eleganciára törekvő, akkurátusan idealista Robespierre. Érezhetően nagy formátum, kibillenthetetlen nyugalmú uralkodóalkat, mégis gyenge: csak rosszabbik énje, Saint-Just tettleges segítségével képes visszavonhatatlan határozatokat hozni. Igaz ember, aki a mocskos világban maga is bemocskolódik, jó szándéka rémuralomra vezet. Szenved azután, míg őt is megváltja a fürge guillotine.

Stanislawa Przybyszewska: A Danton-ügy
Balogh Géza fordításának felhasználásával készült. Látvány: Vereckei Rita. Dramaturg: Sediánszky Nóra. Fény-hang: Fodor Gergely. Rendezőasszisztens: Kardos Tünde. Rendező: Koltai M. Gábor.
Szereplők: Menszátor Héresz Attila m.v., Kuna Károly m.v., Kovács Krisztián m.v., Géczi Zoltán, Horváth Zsuzsa, Rusznák Adrienn, Homonnai Katalin, Tamási Zoltán, Vékes Csaba, Lovas Dániel, Rimóczi István m.v.

Stúdió K Színház, 2010. január 29.