Kultikus film, kultikus darab és méltán híres előadások. Mennyire tudsz elvonatkoztatni a látott feldolgozásoktól?
Az én dolgom a szövegből, a zenéből és a színészből kiindulni, illetve ezt megelőzően a dramaturggal, a tervezővel és a koreográfussal folytatott közös munkából. Egymásból építkezünk, nem pedig mások feldolgozásaiból. A filmnek amúgy is egészen más a szövete, mint a darabnak, máshová esnek a hangsúlyok, másból formálja a figurákat és a helyzeteket, és természetesen másfajta eszközökkel él: több helyszínnel, több szereplővel, mellőzi Salieri nézőkhöz intézett elbeszélését, ami a darab meghatározó keretét adja ‒ a filmből tehát legfeljebb néhány frappáns mondatot vagy párbeszédet lehet átemelni. Át is emeltünk párat, ez nem ritkaság az Amadeus-előadások esetében. Korábbi színházi feldolgozásokkal foglalkozni pedig nem az én dolgom: azok mások elemzéseiből, vízióiból és közös munkájából születtek. A 2017-es londoni előadás, amit az interneten láttam, kétségkívül sok mindenre ráébresztett: főleg arra, hogy
ehhez az anyaghoz nemcsak meghatott tisztelettel lehet nyúlni, nemcsak veretes melodrámát lehet belőle csinálni, hanem könnyed, szórakoztató, látványos, mindemellett roppant részletgazdag és némely pontokon erősen drámai előadást is.
De nem tehertételként éltem meg ezt a felismerést, hanem ellenkezőleg: felszabadította a képzeletemet, és a darabban rejlő lehetőségek közül a giccstől a játékosság felé irányított át.
Koltai M. Gábor (Fotó/Forrás: József Attila Színház)
Miben lesz más a Te Amadeusod?
Anélkül, hogy szándékosan törekednék bármilyen más előadástól való görcsös különbözésre, úgy képzelem, hogy a mi Amadeusunk játékosabb, könnyedebb és hangulatában változatosabb lesz, mint amilyennek a hazai nézők egy része talán megszokta ezt a darabot. Shaffer Mozartja és Salierije valójában ugyanannyira bohócszerep is, mint amennyire drámai: hiszen
a bohócban rejlő komikum valójában abból a tragikus helyzetből fakad, hogy a figura folytonos konfliktusban áll az őt körülvevő világgal.
Mozart és Salieri egyszerre tragikus hős és mulatságos pojáca: a folyton csetlő-botló, harsány és otromba clown meg a mélységesen szomorú fehér bohóc. Remélem, hogy ez a kettősség átsejlik majd az előadáson. Másfelől a József Attila Színházban kerül színre először a szerző átdolgozott befejezése. Shaffer 1999-ben újraírta Mozart és Salieri végső összecsapását, kivette belőle azt a szálat, amelyben az álarcos Salieri lép fel a „Requiem” megrendelőjeként, és egy sokkal gúnyosabb és izgalmasabb helyzetet írt helyette, amelyben a két figura megpróbál elszámolni közös múltjával. Ez a nagyjelenet most kerül először színre Magyarországon.
Tasnádi Bence (Fotó/Forrás: József Attila Színház)
Mi számodra a darab legfontosabb momentuma, üzenete, gondolata?
Az Amadeus számos kérdést felvet a művészet és a kultúrpolitika viszonyáról, a zsenialitás természetrajzáról vagy arról, össze kell-e függenie egymással a művészi tehetségnek és az erényes életnek.
De a legfőbb erénye nem abban rejlik, hogy ezeket a gondolatokat különösen elmélyülten vagy árnyaltan járná körül (valójában inkább csak felvillantja őket, és amikor megpróbálja komolyan venni magát, az nem mindig áll jól neki) ‒ hanem abban, hogy mindezt látványos és érzéki színházként tálalja, amely egyformán hat az intellektusra, a rekeszizmokra és a könnycsatornákra. És roppant kontúros portrét rajzol két nagy művészről, akiknek ugyan kevés közük van a valódi Mozarthoz vagy Salierihez, de ettől még izgalmas és ellentmondásos embereket lehet belőlük teremteni a színpadon.
Az Amadeus címszerepét Tasnádi Bence, míg Salierit Fila Balázs alakítja. Koltai M. Gábor rendezését október 10-én tűzi műsorra a József Attila Színház.
Bővebb információ ide kattintva>>>
Támogatott tartalom.
Fejléckép: Koltai M. Gábor / József Attila Színház
hírlevél
