A szeretet igazolatlan hiányzása a világból

Ungvári Judit | 2007. június 12., 10:57

Nehéz, de nagy kihívást jelentő művet vitt színpadra a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház társulata, amellyel kivívták a meghívást a Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába. A kétfejű fenevad, Weöres Sándor 1972-ben – egyesek szerint 1968-ban – írott darabja a magyar irodalom egyik legtalányosabb, ám kétségtelenül legérdekesebb drámája. A nyíregyháziaknak sikerült a kihívásnak megfelelni, produkciójuk összetett és elgondolkodtató, akárcsak Weöres darabja.

A mű 1686-ban, a törökellenes hadjárat utolsó pillanataiban játszódik, amikor az osztrákok elűzik Buda alól a törököt. Sajátos világot ábrázol, amelyben a háború poklának valamennyi összetevője jelen van, menekültek, fosztogatók, feldúlt vidékek, magányos és túlélni próbáló emberek. Kelet és Nyugat határán vergődő országot ábrázol, ahol nagyhatalmak váltják egymást, s ahol a politikusok úgy váltogatják az ideáikat, mint az alsóruhát, miközben a kisemberek egyszerűen csak élni próbálnak, de túlélésük érdekében leginkább egymást öldösik. Ki merné azt állítani, hogy nem aktuális ez ma?

Bejön a színpadra egy csellista, egy dobos, majd egy zongorista, egy gitáros, és miközben a nézőtéren elfoglalja helyét a közönség, elindul egy monoton zene. Unottan, verkliszerűen játszanak – csak egy nap a világ, énekli a díva. Minden mozdulat rutinszerűen természetes, igen, kérem, a káosznak is megvan a maga rendje. A nyíregyházi társulat rögtön az előadás kezdetén megteremt egy atmoszférát. Sötét, rút, foltos világ ez, melyben a zűrzavar a legnagyobb szervezőerő. Hányódás és hányattatás, kiszolgáltatottság, jellemtelenség boldogságvágy és erőszak – alapvető emberi mozgatórugói annak a történetnek, amely darabbéli idejét tekintve ugyan a 17. században játszódik, de nem kell hozzá különösebb képzelőerő, hogy mai áthallásokat érezzünk. A társítást segíti az a rendezői koncepció, hogy a 20. század elejének háborús közegében mozgunk, ennek a korszaknak a jelmezei, tárgyai jelennek meg a színpadon. Az átemelt, vagy párhuzamosan futó idősíkok ellényegtelenítik a kort, s a néző leginkább a szövegre, a helyzetekre, a cselekvésekre figyel. A Weöres-szöveg különben is sajátos, költői és archaikus, fura nyelvezet, amit a nyíregyházi színészek páratlan természetességgel mondanak.

Ellentmondásos szokott lenni a darab megítélése, hiszen jó néhányan nem is tartják színpadra alkalmas alapanyagnak. A nyíregyházi produkció ennek élő cáfolatát adja. Koltai M. Gábor rendezése átgondolt, nem igyekszik minden veretes szó megfejtésére-megértetésére, ám a hangsúlyok mindvégig a helyükön vannak. Ügyesen egyensúlyoz a háborús relikviáktól és szemétszerű kacatoktól túlzsúfolt térben, a sok szereplő mozgatásával, és stílusban is, néhol egészen abszurdba hajlik, néhol klasszikusan drámai szituációkban időz. Jó az előadás dinamikája, a káoszdramaturgia egyszer fejkapkodásra késztető őrületet, másszor boldogtalan emberi csöndeket dob fel. A háború sarkukból kifordult figurái, a raboló, erőszakoló szerzetesek, a túlélése érdekében végül törökké vedlő osztrák komiszár, szemben az elesetteken segíteni próbáló zsidólány őszinte, gyakorlatilag krisztusi szeretetével.

A nyíregyházi társulat kiváló, összeszokott, értékes és értékteremtő alkotógárda, remek összmunkával és kiváló egyéni alakításokkal találkozunk ebben az előadásban. Kiemelkedő ebben Fazekas István, Horváth László Attila, Tóth Károly, Szabó Márta, Losonczi Katalin, Avass Attila, Gyuris Tibor. A nyíregyháziak az elmúlt években már több POSZT-on szereplő produkcióval is bizonyították, hogy képesek az egyenletes színvonalú, összehangolt alkotómunkára. Produkcióik külön értéke, hogy remek csápjaik vannak, mit is kell ma bemutatniuk.

Weöres Sándor műve nehéz alkotást rótt az előadás készítőire, de egyáltalán nem véletlen, hogy most került színre. Háború ugyan nincs, de legalább olyan zűrzavarban élünk, mintha lenne. A 20-21. század történései prolongálták szegletünkben a darabban is ábrázolt világot. Ma sem látunk tisztán, milyen játszmák folynak a fejünk felett, miközben harcosan védjük ezt vagy azt az eszmét a mi kis átjáróházunkban, valahol Kelet-Európában, valahol Magyarországon. Egy jó színháznak az is dolga, hogy érzékenyen reagálja le az életüket. A nyíregyháziak reflexiója érdes és elgondolkodtató a minket körülvevő érdes és elgondolkodtató valóságról. Le a világtörténelemmel Le a fujtogató álerkölccsel, a fogolytáborra hasonlatos ál-békével, a rettegő ál-hatalommal! Le a politikával, diplomáciával, s a paktumokkal, melyeket az uralmak a lakosság ellen koholnak!” – hangzik az előadás kellően jól pozícionált kulcsmondata. Weöres üzen: gondoljuk át mételyeinket, melyek természetesen ma sem mások, mint akár a 17., akár a 20. században. Háborúság, meg nem értés, a szeretet és az értékek igazolatlan hiányzása a világból – vajon ez mindig visszajár? Vajon az emberiség történelme csupán az acsarkodások közötti pillanatnyi megnyugvások láncolata? Weöres üzenetének aktualitásához nem fér semmi kétség.