Velence jelképét hol használják, ráülnek, kibújnak belőle, hol
dísztárgyként, látványelemként kezelik. A játékteret ugyancsak a
tengeri környezetet jelző homok borítja. A szereplők jellemüket a
ruhájukon is hordják. Othello ugyan inkább rejteni szeretné. Elegáns
fehérben jár, csak bodor frizurája árulkodik afrikai származásról.
Jago csuklyás pulóverfélét visel, Desdemona szépségét keleti tarka
öltözék fokozza, Lodovico, menedzseröltönyben hivataloskodik.
(Díszlet: Nagy Viktória, jelmez: Kovács Andrea.)
Koltai M. Gábor rendezésében az értelmezés világos, a játék
célratörő. Othello nagyon be akar illeszkedni, velenceibb szeretne
lenni a tősgyökereseknél. Ezért sebezhető. A történet beszennyezi,
arcát, ruháját összekeni, egyre sötétebb, mocskosabb lesz, ahogy
elvadítja a szenvedély. Menszátor Héresz Attila pontosan hozza a
koncepciót. Jago beteg. A gonoszság megtámadja szervezetét. Egyre
sápadtabb, egyre gyengébb, egyre idegesebb. Minél jobban alakul
ármánykodása, annál rosszabbul érzi magát. De nem titkos
lelkifurdalás gyötri. Meglehet, éppen a testi baj torzítja el a
lelkét is. Mire lelepleződik, vért hány. Huszár Zsolt alakításában
maradéktalanul összeforr a testi és a lelki betegség. Desdemona
Parti Nóra. Szép és öntudatos. Több mint modern, felvilágosult,
bátor, emancipált nő. Egyedül ő egészséges, ép ember. Valójában ő az
előadás tragikus hőse. Ő követi el a hübriszt, a túlzott erény
vétkét, túlságosan jó erre a világra. Kihívja a gyanakvást, Jagónak
talán csapdát se kellene állítania, hogy mértéktelen jósága
felébressze az elvakulásra hajlamos férj féltékenységét. És nem is
értetlen-ártatlan áldozatként viseli el sorsát, hanem mint aki
tudja, hogy olyan világban él, amely nem viselhet el ennyi
erényt.
A tatabányai bemutató után nem sokkal Zalaegerszegen A tavasz
ébredését, Wedekind századfordulói kamasztragédiáját rendezte meg
Koltai M. Gábor a Háziszínpadon. Idézik ugyan itt is Othello
szavait, a darab és az előadás mégis inkább a fiatal rendező korábbi
tatabányai munkáját, a Rómeó és Júliát idézi. Ezúttal is
szenvedélyes fiatalok vívják első ütközetüket az élettel, és a
diadalmas megfutamodást választják. A merész elmenekülést. Nem a
felnőttekkel, a társadalommal, a konvenciók világával van ugyanis
bajuk, hanem magával az emberi léttel. Wedekind alapvetően toleráns,
felvilágosult, szeretetteljes felnőttvilágot rajzolt főhősei köré (a
rossz, a gyerekeket megnyomorító, durva szülőket csak emlegetik, nem
jelennek meg), a tragédia mégsem kerülhető el.
Vereckei Rita lakótelepi ridegségű falakkal körülvett, régi
szobortöredékekkel, dús gyümölcskosarakkal díszített füves kertbe
helyezi a történetet, ahová csak ablakszerű nyílásokon át lehet
bejutni. A történetnek csak hangulati-gondolati kerete van,
szociológiai nincsen. A játéktér ki van metszve a világból, nem
része annak, legföljebb ha titkos találkahely lehetne. A nyílásokon
át vöröslő homály dereng át, nem tudható, a falon túl világ van-e
vagy túlvilág.
A játék harsányan szenvedélyes, a fiatal színészek egy évszázadot
fognak át, egyszerre régi, felvilágosulatlan, az életismerettől
gondosan óvott gimnazisták és nagyszájúan öntudatos mai fiatalok.
Kató Balázs Melchiort felvilágosítói hittel, lázadó öntudattal
alakítja, Moritzból Mihály Péter a leküzdhetetlen félelmet, a
menekülés belső kényszerét hozza ki erőteljesen, Tisza Anita Wendla
kíváncsiságát és a felnövéstől való rettegését keveri költőivé. Pap
Lujza már a fővárosi művészkörökből érkező Ilseként is a temetőben
majd túlvilágra csábító Álarcos urat előlegezi meg, sejtetve, hogy a
léha leányzó könnyelmű életkedve jelképes értelmet hordoz.
A tavalyi tatabányai Rómeó és Júlia végén a halott fiatalok
vidám, felszabadult autókázást mímelnek. Zalaegerszegen, A tavasz
ébredése végén, a temetői jelenetben ugyancsak a derűs halál mulat.
Ahogyan csak nagyon fiatal emberek képzeletében lehetséges.
Koltai M. Gábornak nem a színházról, hanem az életről van
közlendője, amikor színházat csinál. Alighanem unikum a maga
nemzedékében.
Amerika háborúi
