• Kultúra
Csizmadia Izabella

Színház: Árvák a Stúdió K-ban

Álcselédek, álúriemberek, prostitúció és a nyilvános ház - forog a kamera. Akár átvitt értelemben, akár valóságosan, de ebben a világban mindenki árva. A Stúdió K Színház május 6-án mutatta be Jeles András Árvák című művét Koltai M. Gábor rendezésében.

„Két lány bolyong, keresi a helyét, próbál túlélni a húszas-harmincas évek Nagy-Budapestjének kiismerhetetlen labirintusában. Két árva kapaszkodik egymásba, sodródnak, míg körülöttük örvénylik egy titokzatos, érthetetlen, nyomasztó világ a maga bűnben fogant súlymértékével, elveszett lelkeivel; nyilvánosházak, kávémérések, rejtett szeparék világa, ahol mindenki árva; prostitúció, álcselédek és álúriemberek, homályban tenyésző gaztettek, áporodott flitterek között…

– Mi forog itt, kérem? – Egy film forog, drága.”

Jeles András: Árvák - előadásfotók (Fotó: Schiller Kata) - A képre kattintva galéria nyílik!

Jeles András: Árvák - előadásfotók (Fotó: Schiller Kata) - A képre kattintva galéria nyílik!

EZT IS AJÁNLJUK:

    Az előadás hirtelen felütéssel kezdődik: azonnal egy filmforgatás kellős közepébe csöppenünk. Nagy a forgatag: rendező, asszisztensek, sminkes, díszletes, segédrendező sürög-forog, és mindez  az 1900-as évek hangulatában. Mintha visszaforgatták volna az idő kerekét. Ám ahogy haladunk előre a történetben, mintha a film egyre inkább kezdene valósággá válni, legalábbis mintha egyre inkább a háttérbe szorulna a forgatás: egyre ritkábban tűnik fel a stáb.

    Mi, nézők pedig ezáltal egyre mélyebbre kerülünk a történetbe, ahonnan lassan már nem lesz semmi, ami kizökkentsen bennünket.

    A kuplerájban szolgáló cselédlányt Homonnai Katalin alakítja, nagyon visszafogottan, karakteresen. A madám (Nyakó Júlia) folyamatosan próbálja őt meggyőzni arról, hogy árulja a testét, mivel minden kuncsaftja ezt a gyönyörű cselédlányt szeretné, "mióta maga itt van, az én lányaim nem kellenek senkinek" – mondja neki. A lány sokáig ellenáll, mondván, hogy csak a tisztességes munka érdekli, ám végül beadja derekát a Sipos György által megszemélyesített úrnak. Hogy pontosan miért is történt meg ez a döntés, ez a változás, az tisztán és egyértelműen nem is derült ki az előadásból, legalábbis a darab nem keresi ennek okát. Valószínűleg azért, hogy a vele élő, egyébként is hátrányos helyzetű, gyámolításra szoruló “kislányt” (Székely Rozi), aki még ráadásul súlyosan meg is betegszik, el tudja látni gyógyszerrel. Nagyon szépen megkomponált kettős jelenetekben gondoskodik a cselédlány az elesett „kislányról”, a betegről, aki senkinek sem kell, sőt, mindenki undorodik tőle.  Ő pedig ápolja, fürdeti, öltözteti és megvédi, amikor mindenki csak belé rúg.

    A rendező, Koltai M. Gábor nagyon finoman, érzékenyen nyúlt a darabhoz.

    A költői atmoszféra már az elején teljesen magába szippantja a nézőt, de

    ne felejtsük el: itt filmet forgatnak csupán. Mikor már magával ragadna a jelenet, előkerül a stáb, ami mindig egy kicsit kizökkent minket a történetből.  Olykor még az idősávok is váltakoznak, hiszen a castingnak is részesei lehetünk. Ez egyfajta távolságtartást is ad a történetnek, és éppen ennek a kizökkenésnek és távolságtartásnak köszönhetően nem válik melodrámává. Ugyanis a két történés tökéletesen kiegészíti és erősíti egymást, így egy nagyon finom, jó ízlésű előadás született.

    Az atmoszférateremtést segíti még  a sok zenei, némafilm zenei aláfestés is, és költői képekben is rendkívül erős az előadás.

    Gyönyörű kép volt például, amikor a fiatal, szép, ledér örömlány (Pallagi Melitta) – aki pontosan a cselédlány ellentettje – az elegáns báróval (Nagypál Gábor) egy cukrászdában ül. Szép lassan megeszik egy krémest, az ujjáról szopogatva le a tölteléket, ám mindez erotikus, és nem vált közönségessé. Annyira finom érzékkel volt ez a vágykeltő jelenet megkomponálva, annyira sugárzott belőle az erő, és a jelenlét, hogy a háttérben zajló monológ sajnos emiatt teljesen elveszett.

    De megint ne felejtsük el: mindez egy filmforgatás, amelynek során olykor megismerjük a szereplők „valódi” énjét is, kiderül, hogy a dolgos, tisztességes, csendes, merev erkölcsű cselédlányt alakító színésznő az életben mindennek az ellentéte: egy hisztis, beképzelt primadonna. Vagy ott van a véletlenül a forgatás helyszínére tévedt két öregember, akik váratlan feltűnésükkel félbeszakítják a munkát (ezáltal a jelenetet), ami után a frusztrált producer azonnal kirúgja az ügyelőt.

    Még rengeteg apró finomságot rejt az előadás, amely egy különleges hangulatú világba visz minket. De következetesen: a néha fel-felcsillanó humor is csak a reménytelenséget és kilátástalanságot erősíti.

    Jeles András: Árvák (Stúdió K Színház)
    Szereplők: Fodor Tamás, Homonnai Katalin, Lovas Dániel, Nagypál Gábor, Nyakó Júlia, Pallagi Melitta, Sipos György, Spilák Lajos, Székely Rozi, Vicei Zsolt, Balázs Júlia, Záhonyi Enikő
    Dramaturg: Sediánszky Nóra, Balázs Júlia
    Díszlet: Vereckei Rita
    Jelmez: Szalai Sára
    Fény: Fodor Gergely
    Asszisztens: Záhonyi Enikő
    Rendező: Koltai M. Gábor

    Top 16