Rossz vége lesz
Súlyos, kegyetlen és indulatos, minden
ízében mai Romeo és Júliát hozott - második nekifutásra -
Dunaújvárosba a tatabányai Jászai Mari Színház. Megkésett jelentés a
DO-n, emlékelevenítésül.
|
Megfúlnál
bele | Amikor - játék a
második perce tájékán - a kavalkádból dühödt veszekedés lesz, aztán
szó szerint vérre menő utcai harcba fullad a verbális csata, hogy
aztán a jelenet végén szinte kiköpődjön a szokatlanul erős
konklúzió, miszerint az emberek vadállatok, nos, legkésőbb akkor
mindenki tudta a nézőtéren: ez nem az a Romeo és Júlia lesz, amit,
hmm, khmm, megszokhattunk, amin, öö, fokozott figyelmet mímelve
bealszunk, hogy a halott szerelmesek felett rebbenő angyalkák dalára
ébredve örvendezzünk az érzelmek hatalmán. Hát nem
is. Ami Shakespeare-nél (talán) és azóta (jobbára) csiszolt mondatok
egymásutánja, az itt szópárbaj, minősített esetben szófosás, ami ott
hűvös elutasítás (Júlia és Paris viszonylatában), az itt maró gúny,
ami ott könnyű játék, az itt, tételesen Mercutio víziójánál,
egzaltált, nyugtalan, mámoros-mákonyos szerelmi álom, és amit ott
bál, az itt tudatmódosítóktól fényes agyú vad és pengés ifjak
fékevesztett dorbéza - az A. E. Bizottság legendás Szerelem című
dalának értő felhasználásával. Még csak az elején járunk, de már
minden másképp van, de minden elegáns és ötletes pontossággal képezi
le és idézi fel: a mát. A minket. A nálunkat. A velünket. És az sem
kérdés, rossz vége lesz ennek, így is, úgy is. Sediánszky Nóra és
Koltai M. Gábor szövegváltozatában, Koltai M. rendezésében a két
címszereplő: mai fiatal. Kommunikációs és mentális vákuumban élnek -
Júlia egész környezetében az egy a dada, akinek élő-érző-létező
teste, élő-friss gondolata van -, ergo nemcsak szavaik, de érzéseik
sincsenek arra a szédületre, arra a hirtelen jövő, mély és féktelen,
szenvedélyes tapasztalásra, arra az őrjítő örvényre, amit
mindközönségesen szerelemnek hívnak. "Úgy babusgatnálak, megfúlnál
bele."
|
Pokoli
aranykor | A történet
megtelik a mostra utaló jelekkel - az csak utolsó szempont lehet
ebben a sorban, hogy Mercutio egy betépett rock and roll sztár
allűrjeivel operál, hogy Benvolióban felismerhetjük a minden jobb
társaságban ott leledző ideges, vihogó, egzaltált faszit, akitől
ugyan egy perc alatt felmegy bennünk a pumpa, de akit nemcsak
lerázni, de nem szeretni is képtelenség. És ahogy közel kerül
hozzánk a kor, úgy alakul szabadon a bejátszható tér. A színpad és a
külvilág összeér, sugallja, helyesen, Koltai M., a polgárvér
szennyez polgárkezet attitűdje itt nem nevek, hanem klánok harca,
ettől még kegyetlenebb és mocskosabb és kérlelhetetlenebb. (Az, hogy
a halottak "odaát" békében közlekednek egymás mellett, tovább
erősíti a hatást.) A következetes vonal- és színészvezetés, az
ötletes megoldások - Tybalt és Mercutio összecsapása, vagy Tybalt
kivégzése akár -, az ölni és ölelni stilizált-kegyetlen
egylényegűsége: csupa említést érdemlő elem a játékban, amit a
tatabányai Jászai Mari Színház társulata hozott (egy februárban
elmaradt előadást pótolva) Dunaújvárosba. Az előadás
vezető erénye, hogy - sokadszor dicsérem mostanság Tatabányát -
színészi játék tekintetében is magas a léc: Menszátor Héresz Attila
olykor elnyomja/kioltja ugyan Mercutióként Huszár Zsolt Romeóját, de
a két "szerelmes" első kettőse a Juliát példás hitelességgel hozó
Parti Nórával így is emlékezetes, még dühében is pontos később. Jó a
familiáris és családon belüli megosztottságot példázó Capuletek
párosa - Törköly Levente és Vlahovics Edit -, frenetikus Kokics
Péter Benvolio és Avass Attila a bölcs kocsmafilozófusként feltűnő
Lőrinc barát szerepében, parádés Zborovszky Andrea dajkája. A
többiek pontosan teszik a dolgukat, de hogy mindenkire figyelve van
ebben a játékban, azt jól példázza, hogy kivétel nélkül mindenki
megkapja azt a jelentét, mondatát, amire jó szívvel
emlékezhetünk. A vége, persze, könyörtelen, véres és
fájdalmas, kegyelettelen. Pontosan, kimérten jelzik az életben
maradottak: az, hogy "bús békülésre virrad a reggel", az égvilágon
semmit nem jelent és senkit nem vigasztal.
-nyulasi- (Dunaújváros Online
Hírek)
|